2013. július 23., kedd

Futás és fogyás

Amikor idén elkezdtem a futást a fő célom az volt, hogy súlyomból leadjak egy keveset, mert a 92kg már túl sok volt és nem akartam így járni:

Márciusban csak 4-500 métereket futottam (mert nem ment több) és nagyon nem éreztem jól magam "sport" közben. 
3 hónap alatt - magamhoz képest - rengeteget fejlődött az állóképességem, mára elértem, hogy 7-8 km-t gond nélkül le tudok futni és a súlyomat, ami most 86kg sikerült megtartani úgy is, hogy kb. 1 hónap kimaradt a futásból lakásfelújítás miatt.
Változott a célom! A kezdet a fogyásról szólt, ma már egy fél maraton valamikori eredményes lefutása inspirál esténként az utcára.
Nagyon sokat tanultam a futásról, sokat olvastam a módszerekről, edzésterveket kaptam, technikákat próbáltam, tanácsokat hallgattam. Mindezekből alakult ki egyfajta egyveleg ami az én futásom. Velem van a baj, mert az edzésterveket kezdetben nagyon betartom, ám kb. a felétől már saját fejem után megyek és a technikákkal is ez a helyzet.
Futni jó!
Nem megy mindig jól és van, hogy nincs is kedvem elindulni, vagy futás elején úgy érzem az első saroknál már vissza is fordulok - persze mindig valami tovább visz és amikor egy óra múlva izzadtan megállok a kapuban, akkor nagyon-nagyon jó érzés, hogy mozogtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése