2014. szeptember 9., kedd

Térdszalag húzódás gyors kezelése

Túledzés és a nyújtás elhanyagolása miatt sikerült a jobb térdemen egy szalaghúzódást elérnem. Persze mindenhol le van írva, hogy kell a nyújtás, de valahogy ezt sosem éreztem fontosnak, eddig is elvoltam nélküle, a profik meg nyújtsanak.
Eredmény:  pár nappal a  29. Wizz Air Budapest Félmaraton előtt be kellett adnom a BSI-nek a nevezés visszamondását (nagyon korrekt, hogy a befizetés nem veszik el, később felhasználhatom). Hiába a sok kocogott kilométer, elszúrtam.

Minden kudarcból azért tanul az ember. Most már tudom, hogy tényleg kell a nyújtás és megismertem egy természetes gyógymódot a húzódás kezelésére.

Ultrafutó kollégámnak panaszkodtam, hogy miképp jártam, mire ő azt mondta van egy gyors gyógymódja erre, de csak akkor árulja el, ha nem futok a gyógyulásom után, hanem pihenek 2-3 hetet és csak lassan kezdem újra terhelni a lábam.

A harmadik nap után már nincs!!!!! fájdalmam. Nehéz megállni, hogy az előszobában kérdőn néző futócipőmet ne vegyem észre, de hát megígértem. Esténként készítettem el a varázsszert, reggelig a lábamon ráért hatni. 4-5 napig kell ismételni, ha nem fáj akkor is.

Szóval recept a gyors gyógyulásra:
1., végy fekete nadálytő gyökeret (patika, bio bolt).
Nem is drága és egy zacskónyi bőven elég,
ha mégsem akkor ortopéd szakorvos kell
2., őröld/daráld lisztté az aprított gyökeret, egy adag kb. 2 evőkanálnyi legyen

before

after


3. az őrleményhez adj 2 teáskanálnyi étolajat és keverd el

oliva olajat választottam

amikor kész, olyan mint a vizes homok
4. forralj vizet és 2 evőkanálnyit adj hozzá, dolgozd össze és pihentesd 10-15 percet.

forró víz

akkor vagy készen,
ha ragadós, kissé kemény cuccot kaptál
(pont olyan, mint amit a kutya hagy a fűben :)

pihentetés

5. mehet a fájdalmas területre, majd fóliával betekerni és a végén még egy rugalmas fásli, vagy kötés, ami ott tudja tartani.

undorító, de használ!

fóliázás

kötés
Ennyi az egész.
Egészségedre!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése