2014. április 14., hétfő

Képes lennék lefutni a maratont?

Péntek délután volt, amikor felrántottam a futócipőt. Nem volt cél a fejemben, olyan majd lesz valahogy/valamennyi futást terveztem. Mivel úgy éreztem jó formában vagyok, gondoltam megint megpróbálom a bűvös 21km-t.


Csodálkoztam magamon, mert egész jó részidőket sikerült összehoznom, 2 óra 10 lett a 21km-es időm. El kellett döntenem rövidebb, vagy hosszabb úton haza futok haza. Hosszabban...
Kb. 23 km-nél nem tudom mi történt le kellett állnom és szégyen vagy sem gyaloglásra váltottam. Szerencsére volt egy ivókút az utamban, felfrissítettem magam és nyugis tempóban indultam kocogva tovább. 27km-nél éreztem, hogy elég, de a kis ördög ott motoszkált a fejemben, hogy már csak három km és meg lesz a 30. Nagyon-nagyon hosszú volt ez a hiányzó 3 km. Tényleg azt éreztem soha sem lesz meg.
Még gyalogoltam egy keveset, hogy helyre rázódjak, de a leállás után mindenem fáj.
Az érzés, hogy ennyit tudtam teljesíteni nagyon jó, de ugyanakkor tudom, hogy ez milyen nehezen jött össze. Gábor - vártam is mit szól ehhez :) -kérdezte, hogy most fél-, vagy teljes maratonra gyúrok.
 Megnézem a futanet-en a maraton szintidőket és hazudnék, ha letagadnám, hogy megfordult a fejemben egy kérdés: "képes lennék lefutni a maratont?".
Ahogy elmúlt az izomlázam, ahogy kopik a küzdelem emléke, úgy egyre inkább azt érzem, hogy: talán. (ezt nagyon halkan mondtam!)
De addig még van fél év és az elkövetkezendő két hónapban nem lesz lehetőségem ennyi futásra. Így jár aki öreg fejjel beiskoláztatja magát...

Ha valaki szeret bogarászni a számokban íme a részidők. Jól látszik miként ért el a fáradtság, majd a kimerültség:

7 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Szia.
    1-2 napig gondolkoztam is rajta hogy mit is mondjak neked...akkor ennyire futotta :)

    Na szóval mit is mondanék
    Grt,én még ilyen messzire nem merészkedtem sose

    Amit én tanácsolok,szeptember a félmaraton,október a teljes,edz ugy hogy menjen a félmaraton jól/könnyen (esetleg egy kicsit a végefelé már marathoni edzés is legyen benne),és ha érzed hogy menne a teljes is lesz még 1 hónapod eldönteni és további edzéseket csinálni.

    De ha mégis a teljes mellett döntesz a félre akkor is nevezz be és csináld végig (ugymond legyen rutinod,tudd milyen,meg edzésnek sem rossz.99% hogy én is ott leszek a szeptemberi félmaratonon)
    Szóval még sok időd van eldönteni.

    És megint egy kis észrevétel.
    Szerintem nem kell még ennyi hosszú futás.(Tudom ez egyszeri alkalom volt,meg igy sikerült)

    Én tavaly itt szept 22-én futottam
    Április/május környékén kezdtem arra készülni,nagyon sokáig csak 7 és 1OKm-t futottam,aztán 14, havonta 1-2x.

    Juniuban volt 1x 16 km-es futásom,többi 7-1O km volt.
    Juliusban csak 7 és 14 km
    Augusztusban csináltam 3x 18 Km-t.meg szeptemberben másfél héttel a "verseny" előtt volt 18 Km
    Többi csak rövid futás volt.

    Egy ultrafutó tanácsolta nekem amit idén csinálok.
    Május végéig,junius elejéig heti 3-4x futás,1O-15 Km-nél nem kell több.
    Havonta 1x lesz majd 18K körül (Pont holnap mennék 18K-t futni,csak nem tudom mi lesz belőle,hétfői-keddi futás után megfáztam kicsit)

    Aztán juniusban kezdem szépen fokozatossan emelni a távot (mondjuk itt nekem pont jó/vagy rossz,majd kiderül.ugye itt most lesz tél,idő pont tökéletes a futásra,csak korán sötétedik meg néha sokat esik az eső)

    Szóval juniusban tervezem hogy 25 Km-t csinálok,1x max 2x egy hónapban,aztán juliusban legalább 2x 28-3O km.

    Augusztusban hazamegyünk (akkor szerintem nem lesz időm futni sokat.
    Meg félek tőle,2 éve mikor augusztusban hazementünk az első 4-5 napban alig kaptam levegőt,elmentem futni 6 Km után úgy dőltem ki mint a zsák-okosak azt mondják hogy ugye más a légnyomás,légszenyezettség,stb...idő kell mig aklimatizálodok)

    Szóval augusztusra nem tervezek semmit,lesz amennyi lesz,sikerül ahogy sikerül

    Aztán szeptemberben is legalább 2-3x 35-36 km-t szeretnék futni majd
    Többi futásaim nem hiszem hogy hosszab lesz mint 18 Km,de lehet inkább csak 14-15

    Na ez a tervem,majd kiderül mi lesz belőle.

    Az én tanácsom a félmaratonnal mindenféleképpen számolj igy-vagy úgy de ha nem is végállomásként akkor csak egy megállóként de csináld meg/csináljuk meg

    VálaszTörlés
  3. Ha bármikor kellene irj nyugodtan gborbiro {kukac} g.m.a.i.l. pont {com}

    VálaszTörlés
  4. A szeptemberi félmaratont mindenképp szeretném megcsinálni! A maraton vágy óhatatlan, de nem fogok az önámítás hibájába esni. Jobban félek a sikertelenségtől.
    Most lesz tél??? Hoppá - azért kevesen mondhatják el magukról, hogy a Föld másik oldaláról szurkolnak neki! :)
    Az itthoni aklimatizálódásodhoz egy jó sörözéssel is szívesen hozzájárulok!

    VálaszTörlés
  5. " A maraton vágy óhatatlan, de nem fogok az önámítás hibájába esni. Jobban félek a sikertelenségtől."

    Ez sportpszichologia,ehhez sajnos nem értek,de amit én gondolok.

    Nézd,egy éve kezdtél futni,akkor nem ment semmi,most a félmaratoni időd már nem olyan rossz-sőőt,(-ugy hogy messze nem vagy még a versenyre felkészülve-lesz/lehet még jobb is ennél)

    Nézd azt,biztasson az,meg merits erőt abból hogy ha nehezen is de 3O Km-t már futottál,időben még nagyon jól állsz (Nike app is 16 hetes felkészülési idővel számol,még több mint 2O hét van a félmaratonig,24 a maratonig,szóval ennyi idő alatt bármi történhet)

    Ez inkább olyan hogy hidd el magadról hogy meg tudod csinálni
    .
    Én az első félmaraton után azt mondtam Katának hogy "Vágjatok fejbe ha egyszer az jutna eszembe hogy egészet akarok futni"

    Tavaly aztán csináltam könnyen (sok-sok munkával) egy olyan félmaratont,ami után elhittem hogy én ezt meg tudom csinálni,és ez azóta is bennem van,azóta is csak a pozitivra gondolok ezzel kapcsolatban

    Te gondolj arra hova jutottál egy év alatt,és ha komolyan alázattal állsz hozzá akkor menni fog (Isten ments,nem akarlak rábeszélni semmire sem,csak azt mondom hogy el tudom képzelni rólad hogy ha tényleg edzel rá akkor meg tudod csinálni.)

    Ha nekem kellene eldöntenem hogy belevágj-e......hmmm......
    Döntsd el hogy tényleg akarod-e,tényleg szeretnéd-e idén ha igen és helyesen-jól-keményen edzel akkor...miért ne?!

    De szerencsére van még sok idő eldönteni,ugyhogy térjünk vissza erre a kérdésre junius elején..

    A felajánlásodat meg szivesen fogadom,sok-sok mindent kell majd otthon bepótolni,ugyhogy igen,ihatunk sört ;) :)

    VálaszTörlés
  6. Ha futva mennél be a melóba 1-1x egy héten?
    Vagy az nem megoldható?

    VálaszTörlés
  7. Szia visszatértél?Hogy ment a futas ilyen hosszu kihagyás után?
    Nekem is az elmúlt par hétben közbejött egy munka es nem igazán volt idom futn,de most mar ujra futok...
    Szóval üdv ujra itt :)

    VálaszTörlés