Március avagy 170km /hó

Már-már fogalmaztam soraimat erről az igazán jól sikerült hónapomról, amikor Gábor barátom írt egy megjegyzést nekem. Diagram és mondatok törölve. Ezek a szakvak mindent elmondanak helyettem:

"Attila,engedd meg hogy gratuláljak a márciusi teljesítményedhez.
Komolyan és őszintén mondom le a kalappal előtted,szép munka volt!

Én már nem futok ebben a hónapban,Áprilisra tartogatom az erőmet :)

Kimondva kimondatlanul mindketten komolyabban vettük ezt a hónapot és bizony nem egyszerűen győztél le,amit nem bánok,élveztem a "közös futást" ebben a hónapban.

Gratulálok és most már tudom hogy vigyázni kell veled ;) "


Köszönöm Gábor!
Az, hogy ezt a hónapot teljesítettem Neked köszönhetem. Igaz nem versenyzek veled -messze vagyok én attól, de nagyon inspirál a "közös futásunk"!

Na fussunk neki újra

Ez a hetem nem pont úgy alakul futásilag, ahogy elterveztem. Az egészségemben is mutatkozott némi zavar és az időmet sem sikerült túl jól beosztani.
Hétvégére terveztem egy hosszú futást, pontosabban 21km-t, had szokjam :) .

Második nekifutás

Próbáltam beosztani az erőmet - ami azt jelenti, hogy nyugodtan futottam, nem az idő érdekelt, csak a táv. Úgy 16-17 km körül gondolatvilágomban felvetődött, hogy bírom én ezt legyen a 21 helyett 25! Talán psziché is közrejátszott, de 20 km után hirtelen rám tört a fáradtság, gyorsan meg is beszéltem magammal, hogy ez így nem lesz jó, kocogás a rövidebb úton haza. 22 km után még agyaltam, hogy egy utcával tovább futok és meglesz a 23 is, de nem éreztem már értelmét, és 22,39-nél hazaértem. Nem tudom hogyan nézhettem ki, mert a kutyám egyszerre örült nekem, ugyan akkor kissé hátrahúzódva, gyanakodva figyelte, ahogy bevánszorgok a lakásba.
A korábbi próbához képest javult kicsit az időm, igaz ez még kevés Budapesthez, de hát szeptemberig még van idő.
Azt gondoltam, hogy ma -hétfőn-  lábra sem fogok tudni állni, de szerencsére nincs izomlázam, csak a lépcsőzés nem megy igazán, viszont elmondhatatlanul jó érzés, hogy ekkora távot már le bírok kocogni.

Első próbálkozás - házi félmaraton

Aki olvassa a megjegyzéseket is, annak nem újdonság, vasárnap megpróbálkoztam a bűvös 21 km-es távval.

Első próbálkozás

Volt benne minden. Az első 3km-en annyira fájt a lábam, bokám, sípcsontom, hogy a megálláson gondolkodtam, de szerencsére feloldódtak a fájdalmak és tényleg örömfutás következett. Nem hajtottam, kizárólag a táv teljesítése volt a célom. A futó útvonalamat úgy terveztem, hogy érintsek egy kis futópályát Kecskeméten, ami faháncsos. Két kört futottam a 635 méteres pályán, majd haladtam tovább Helvéciára haza felé. A faháncsos pályán szembesültem azzal, hogy milyen puha ez a futópálya, majd amikor kikanyarodtam róla, ráeszméltem inkább a beton a kemény, pedig úgy gondoltam remek a cipőm csillapítása.

A 18. kilométertől már vártam a végét, 20-ról 21-re pedig azt hittem sohasem fogja bemondani a fülembe a telefonom a bűvös "twenty one"-t.

2 óra 40 lett az időm, ami a budapesti rendezvényekre még kevés, máris van további inspirációm.
Futás után kb. 1 km-t sétáltam levezetés ként  és vastagon átkentem a lábamat lógéllel. Hétfőn még biztos ami biztos alapon délelőtt térdszorítót viseltem, zöldkagyló kapszulát sem felejtettem el bevenni, hál' Istennek sem izomláz, sem nagyobb térd fájdalmam nem volt (kicsi azért volt lépcsőzéskor).

Lassan egy éve kezdtem a futást. Mosolyogva nézem vissza a tavalyi 2013. márciusi 560m-t (nem elírás!) és a futáshoz tartozó lógó nyelvű hangulat figurát - az is én vagyok.

Eddig is felnéztem a maratoni távokat futókra, de megélve, hogy mennyire nem egyszerű egy félmaratoni táv leküzdése, őszinte tisztelettel tekintek rájuk!