Már reggel óta alig bírtam magammal. A kertben tettem-vettem, nem találtam a helyem.
Megérkeztünk a helyszínre egy órával a rajt előtt. Nem voltak sokan, állítólag 1600-1700 futó volt a tavalyi 3000-hez képest.
A közös bemelegítéskor, már 171 volt a pulzusom, ami nem volt túl jó jel. Nem volt perzselő, de nagyon erős volt a napsütés.
Újdonság volt a sok lökdösődés, az ahogy előre rohannak, megállnak - persze előttem -, újra futnak, ki az úton, ki lecsapva....
Sikerült célba érni.
Igen, nincs örömujjongás a soraim között. A kezdeti tempót túl nagyra vettem, 2-2,5 km-nél szó szerint kifulladtam. Fiam biztatott, "gyerünk apa!".
Szóval a nagy óra szerint 18:10 lett a 3.4 km vége. (igaz nem 00:00-kor indultunk, mert nem az első sorban voltunk, csak kb. a tömeg harmadában)
Otthon már lefutottam többet is és most mégse úgy ment ahogy én szerettem volna.
Tanulnom, erősödnöm kell.
és futni, futni, futni - csak most kicsit nehéz.
Szia Gábor vagyok,Kecskeméti vagyok én is,csak most egy kicsit messzire sodródtam szeretett városomtól
VálaszTörlésA google-n keresztül találtalak meg,és olvastam gyorsan végig az írásaidat.
Én is futok,kb 4 éve kezdtem "komolyabban" futni,az elmúlt 3 évben minden évben megcsináltam egy félmaratont.
Mivel látom használod a Nike-nak a telefonos app-ját,azt használom én is,gondoltam tudok segíteni annyiban hogy ha nincs barátod (az app-ban) akkor felvehetsz és néha talán segít a futásban,motivál
Én 3 hónapja használom az app-ot,múlt hónapban találtam az első "barátom" "edzőtársam" és tényleg egy pár km pluszt adott,néha mikor nem volt kedvem futni de láttam hogy a partner mennyire elhúzott akkor igenis megerőltettem magam és mentem futni.
Versenyezni nem kell,mindenki annyit fut amennyit az ideje,egészsége,edzettsége engedi,meg amennyi kedve van.
Csak hátha tudok néha segíteni,egy kis pluszt adni a futásban.
3 éve mikor lefutottam az első félmaratonom akkor úgymond abban az évben május végén,június elején a 0-rol kezdtem edzeni és sikerült.
Nem azt akarom mondani hogy nevezz be a félmaratonra (majd jövőre,legkésőbb :) ) hanem hogy ne add fel,az eleje rohadt nehéz,meg hosszú idő kell,de menni fog és meglesz az eredménye.
Ha kíváncsi vagy még valamire velem kapcsolatban nyugodtan kérdezz.
Még visszanézek majd :)
És ne add fel,menni fog.
Futni jó :)
Szia!
VálaszTörlésHálás vagyok biztatásodért!
A Nike APP-ban engedélyeztem a közösségi opciót.
"Svajci" néven szerintem meg találsz.
Attila